A pandémia ugyan nem jó dolog, de rengeteg lehetőséget nyújt, hogy megtegyünk és végiggondoljunk olyan dolgokat, amelyekkel egyébként nem foglalkoznánk.
Most, hogy nem tudok játszani, kicsit romantikus hangulatba kerülve nyitottam fel a ládámat és gondoltam vissza azokra az időkra, amikor még nem kellett nyolcra hazaérni és nyugodt szívvel medikelhettem...
Persze, lehet, hogy ez csak nekem érdekes, de azt hiszem sokan vagytok, akik ugyanezt, vagy ehhez nagyon hasonló utat jártatok be.

Valaki azt mondta nekem egyszer: Az airsoftos elit katonaként kezdi és afgán lázadóként ér a célba. Vagy valami ilyesmi...

Nem akarok nagyon kung-fu mesteres irányba elmenni, de a lényeg: eszembe jutott, hogyan is kezdtem el aktívan játszani.

Bevezetőnek annyit, hogy nem tudtam lenézni a felszerelésemre, mert a maszkom feltámaszkodott a felszerelésemre.

Volt nekem egy akkor kapható, valószínűleg kinai, flektarn huzentrógerem, tele fix zsebekkel, ezt csaptam fel egy flektarn parkára, és persze a Taiwangunról beszereztem minden, életbevágóan fontos kelléket. Ha jobban belegondolok, az egyetlen értelmes döntésem egy Cyma AK megvásárlása volt, természetesen szigorúan fém tárakkal!

De hogy ne kelljen elképzelnetek és a nevetés is könnyebben menjen, itt egy kép:

Hát, akkor azt gondoltam, ez így lesz jó.

Mondanom sem kell, inkább céltábla voltam, semmint a bevezetőben említett elit katona, de szerencsére az, hogy többet kapok, mint adok, már akkor sem zavart.

Törvényszerű, hogy a vacsi új stukkerem a játék elején, az első rohamnál megadta magát és csak hosszas rimánkodásra volt hajlandó életre kelni. Az élményt akkor sem tudta elrontani. Airsoftos lettem!

Aztán jött a tavasz, nyár, meg az olive mánia. Egy fantasztikusan csengő nevű, Navy Seal 8Field mellényre minden zsebet felaggattam, amiről akkor még nem tudtam, hogy úgyis csak üresen fog lógni rajtam, és beálltam ruszkinak. Egy részük még most is a ládám lakója, nem kellenek a kutyának se.

Ekkor már kezdtek néhányan megismerni, és nekem is kezdett megjönni a hangom.

Ez vagyok ehun e.

Ezen a képen nem látszik, de az AK tokját is olivra festettem. Amúgy meglepően nem nézett ki szarul. Ekkoriban már kezdtem unni, hogy mindig másokhoz csapódjak és folyton kerestem a lehetőséget, hogy csapatban játsszak. Mivel nem igazán alakultak ki tartós ismerettségek, az tűnt a legésszerűbbnek, ha saját csapatot alapítok.

Itt érkeztünk el a multicam őrülethez.

Na ez volt az igazi pénznyelő. Órákat töltöttem böngészéssel, hogy rátaláljak a multicam zsebekre, szíjra, övre, uniformisra, mellényre, esküszöm, ha nem lett volna olyan rohadt drága megveszem a multicam színű bakancsot is!

Mint látható, itt már lett csapatom is, ami azóta is működik, persze nem lett az a minden játékost megváltó olvasztótégely, de helyi szinten ismernek és talán kedvelnek is minket.

Mivel már akkor is felvetett a pénz, GBBR megszállott is lettem, mondanom sem kell, isteni érzés volt, ahogy a VFC HK416 működött. Amikor működött...

Ez még az első közös játékonk előtt volt.

Úgyhogy nemrég elcseréltem egy GHK G5-re, amit eladtam az L96-tal együtt, amivel azt hiszem szintén sikerült jól együttműködnünk. Csakhogy mindenféle okokból meg kellett válnom tőle is, és most low budgetben utazom.

Rá kellett ugyanis jönnöm, hogy a bevezetőben említett mondat igaz.

Ugyan nincs shemagom, de már értem a lényeget.

Nem az a lényeg mi van rajtad.

Nem az a lényeg HÁNYSZOR találsz.

Ami számít, az, HOGYAN találsz!

Meg persze az, hogy amikor belépsz a pálya kapuján, hányan köszönnek oda barátságosan, hányan cspnak a tenyeredbe és hányan mondják ki mosolyogva a neved.

Remélem, ha valahol találkozunk neked is sikerül néhány vidám és említésre méltó pillanatot szereznek két gyilok között, amitől úgy érzed, jü hobbit választottál!

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Ó bazz, telecsorgattam nyállal a széket...